2019-ben Lars Klevberg rendezésében készülhetett el a Gyerekjáték remake, ami habár nem volt kirobbanó siker, a rendező szerint mégis jó volna folytatni.

Körülbelül 45 millió dolláros bevételt produkált a szóban forgó remake, ami, hogy klasszikust idézzek, nem jó, de nem is tragikus. Pláne, annak fényében, hogy nagyjából 10 millió dollárból forgott a film. Az MGM azonban egyelőre nem kiált a folytatásért, Lars Klevberg rendező azonban készen állna neki ugrani ennek a feladatnak.

Klevberg az Insta csatornáján beszélt erről és elmondta, hogy szerinte nagyszerű volna, ha ismét összecsődítenék a brigádot és elkészítenék a Gyerekjáték remake folytatását. Hozzátette, hogy rajta nem múlik a dolog, a labda a stúdiónál van, rajtuk áll vagy bukik az egész.

Kérdés, hogy kell-e ez nekünk és talán a stúdió is ezen vacillál, hiszen annyira azért tényleg nem kapkodnak a folytatásért.

Emellett pedig az is kérdés lehet, hogy érdemes-e ebbe most belevágni. 2021-ben ugyanis érkezik a Gyerekjáték sorozat, ami viszont az eredeti 1988-as kaland folytatása lesz, ráadásul az eredeti ötletgazda, Don Mancini vezényletével készül és a Syfy-on mutatkozhat majd be – nem rég volt is hozzá egy kis kedvcsináló, amihez erre tessék.

A kérdés adott: szeretted egyáltalán az új Gyerekjáték remake-t és szükséges folytatni azt a vonalat?.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét