Tekerjük vissza az időkerekét és ismerkedjünk meg picit az 1978-as Halloween filmmel, John Carpenter örök klasszikus horrorjával, Michael Myers első gyilkos kalandjával.

1978-ban pontosan ezen a napon, október 25-én mutatták be első ízben John Carpenter és Debra Hill sztoriját, egy limitált vetítés volt ez a Kansas City-beli AMC Empire  Theatre-ben. Aztán persze jött számos tovább premier, mára pedig már egy igazi klasszikusról beszélhetünk. Most viszont nem a sztori zsenialitását emlegetnénk fel, hanem 10 érdekességet gyűjtöttünk össze, olyan dolgokat, amelyeket talán eddig nem tudtál az 1978-as Halloween filmről!

Michael Myers majdnem bohóc maszkot kapott

A forgatások kezdetekor nem tűnt kizártnak, hogy Michael Myers egy bohóc maszkot visel majd. A terv egészen pontosan egy Emmett Kelly maszk volt, vörös hajjal – Kelly egy híres cirkuszi előadó volt, akinek a nevéhez a Weary Willie nevű bohóc fűződik. Végül azonban előkerült az átszuperált Kirk kapitány maszk, ami tökéletes választásnak bizonyult.

Christopher Lee lehetett volna Dr. Loomis, de nem kért belőle

A Halloween film költségvetése meglehetősen szűkös volt, csupán 300 ezer dollárt állt a stáb rendelkezésére, ráadásul ennek nagy részét felemésztették a technikai eszközök, a színészeknek így nem jutott túl sok zöldhasú. Donald Pleasance keresett a legjobban, mivel neki 20 ezer dollárt ütötte a markát, miközben Jamie Lee Curtis csupán 8 ezret kapott. Carpenter eleinte szeretett volna nevesebbnek számító színészeket is szerződtetni, ők viszont elérhetetlennek bizonyultak, amikor kiderült, hogy mi a fizetség. Carpenter például Christopher Lee-t is felkereste, rá szerette volna osztani Dr. Loomis karakterét, ám a színész köszönte, de nem kért a lehetőségből.

John Carpenter sem ebből a filmből gazdagodott meg

Ha tovább matekozunk, akkor kiderül, hogy a 300 ezerből 28 már oda is van, Donald Pleasance és Jamie Lee Curtis fizetésére. Na, meg a kamerák. Tényleg nem maradt sok a stábtagoknak. A rendező, forgatókönyvíró és zeneszerző John Carpenter sem dugdoshatta a pénzt a bőre alá a forgatásokat követően. Az ő jussa 10 ezer dollár volt – még Pleasance-nél is kevesebbet kapott. Más kérdés, hogy hosszútávon azért jó eséllyel megérte neki ez a befektetés.

A Halloween a Fekete karácsony szellemi örököse

Néhányan szeretnek a Halloween filmre úgy hivatkozni, mint az 1974-es Fekete karácsony egy fajta szellemi örökségére vagy folytatására. Nem véletlen. Mindkét film slasher, a Fekete karácsony ráadásul amolyan műfajteremtő darabként is jellemezhető. Abban a filmben is van egy sorozatgyilkosunk, aki egyetemistákat üldöz és tulajdonképpen egy láthatatlan figura. Néhány elképzelés szerint akár Michael Myers is lehetne.

Alig néhány nap alatt készült el a forgatókönyv

Érdekesség lehet, hogy a Halloween forgatókönyv néhány nap alatt készült el. Egyesek szerint körülbelül 10 nap volt az egész bár Debra Hill társszerző szerint több volt az annál, ő három hétre emlékszik. Így vagy úgy, egyik sem annyira sok idő. A forgatókönyvet John Carpenter és Debra Hill hozták össze, de az ötletgazda Irwin Yablans is segítette a munkájukat, bár a tényleges írás inkább előbbi két filmesé volt. Dr. Loomis szövegeit amúgy javarészt Carpenter írta, míg Hill a női karakterek szájába adta a szavakat, valahogy így nézett ki a munkamegosztás.

Nem Jamie Lee Curtis-nek szánták a főszerepet

Jamie Lee Curtis számára egyértelműen világsikert hozott a Halloween – az idők folyamán talán a legismertebb sikolykirálynővé vált. Pedig Carpenter nem őt szemelte ki Laurie Strode szerepére. Anne Lockhart volt a befutó, aki végül más feladatai miatt mégsem tudta vállalni a Halloween forgatásait. Ekkor került képbe Jamie Lee Curtis. Carpenter viszont eleinte húzta a száját, nem akarta egy ismeretlen színésznőre bízni a főszerepet. Azonban, amikor kiderült számára, hogy Jamie Lee Curtis Janet Leigh lánya, akkor rögvest változott a véleménye. Úgy gondolták Debra Hillel, hogy jó ötlet lehet, ha a Psycho főhősnőjének lánya menekül Michael Myers elől.

A forgatások tavasszal zajlottak

A Halloween Illinois-ban játszódik ősszel. Viszont a forgatás nem Illinoisban zajlott és nem is ősszel. A stáb Kalifornia államban forgatott, ráadásul 1978 májusában. Viszont a mozgókép csodája, hogy ezt sikerült eladni Illinois őszként! Persze a stáb azért olyan helyeket keresett, ahol nem voltak pálmafák. Illetve a hatás kedvéért a külső jeleneteknél száraz faleveleket is szétszórtak, hozva az őszi hangulatot.

A pillangógyűjtemény

Michael Myers bőrébe Nick Castle bújhatott. Legalábbis a film javarészében, igaz a híres maszk nélküli jelenetnél egy másik színészt, Tony Moran-t láthatjuk. Castle feladata amúgy nem volt nehéz, elég kevés instrukcióval kellett őt traktálnia a rendezőnek. A feladata jórészt abból állt, hogy egyik helyről menjen a másikra és azt lassan és csendesen tegye. Egy kivétel azért akadt, amikor a Bob nevű karaktert, John Michael Graham figuráját megölte, kapott egy különleges instrukciót. Úgy kellett néznie a falra fűzött holttestre, mintha egy izgalmas pillangógyűjteményt tanulmányozna. A rendezői utasítás így szólt, Nick Castle pedig így tett.

Kansas City volt a premier helyszín

Ahogy a bevezetőben is említettük a premier 1978. október 25-én volt, Kansas City-ben, az AMC mozijában vetítették le a filmet. A jogokat csak ezt követően értékesítették Philadelphiába és New York City-be, majd végül 198 amerikai moziban mutatkozhatott be a Halloween. Az eredmény sem maradt el. November első hetében 1,2 millió dollárnál tartott a bevétel, ami többszöröse a 300 ezer dolláros költségvetésnek. Végül 47 millió dollárt keresett az USA-ban a film, ami maradjunk annyiban, hogy jó üzletnek bizonyult.

Carpenter még 12 perccel kibővítette az eredeti filmet

Nem feltétlen saját elképzelésből tette ezt a rendező, mint inkább muszájból. Történt ugyanis, hogy 1981-ben az NBC megvásárolta a jogokat és műsorra tűzte a Halloween-t. A dolog viszont úgy esett, hogy kétórás időkerettel számoltak a műsorfolyamban, holott az eredeti film 91 perc volt – ehhez persze hozzájöttek a reklámok, de a játékidő még így is kevésnek bizonyult. Így aztán John Carpenter további 12 perccel bővítette ki az eredeti filmet. Ezek a felvételek javarészt Dr. Loomis karaktere körül forogtak, például az a rész, amikor Loomis a fiatal Michael-el beszélget vagy amikor a celláját vizsgálja a szökést követően mind-mind ekkor kerültek bele a kész változatba.

Cikkünk forrása.