Hang nélkül folytatása

A Paramount Pictures nagyon úgy néz ki, hogy kétség nélkül hiszi, hogy a Hang nélkül 2. része siker lesz, így aztán már a harmadik filmen ötletelnek.

Ha 2020 egy ideális év lett volna, akkor már régen megnézhettük volna, hogy miként vizsgázik John Krasinski és a Hang nélkül 2. része. Az idei év azonban ideálisnak cseppet sem nevezhető, így sok már alkotással együtt a Hang nélkül folytatása is 2021-re tolódott.

A stúdió azonban szentül hiszi, hogy a végeredmény jól fog sikerülni. Erre pedig azért valljuk be van is okuk, hiszen a „fillérekből” készült első rész komoly kasszasiker volt, ráadásul a közönség is imádta a végeredményt. Krasinski igaz eleinte úgy fogalmazott, hogy nem biztos, hogy szükséges a folytatás, a stúdió meggyőzte erről, ráadásul mint kiderült az első filmből megismert család marad a középpontba. Viszont arról már Krasinski is nyilatkozott, hogy ötletből nincs hiány és akár tovább is tudnák bővíteni a Hang nélkül filmes univerzumát. Ez pedig most úgy tűnik tényleg megtörténhet.

A Deadline értesülései szerint ugyanis a Paramount 2022-ben egy Hang nélkül spinoff film bemutatását tervezi, amiben új szereplőket kapnánk és a furcsa világ egy újabb részét ismerhetnénk meg. Ennél sokkal több információnk viszont nincs – már persze leszámítva a rendező személyét, ami azért nem elhanyagolandó.

A feladat ugyanis Jeff Nichols kezei között összpontosulhat, aki nem csak rendezni, hanem írni is fogja az egyelőre titokzatos Hang nélkül spinoff filmet. Nichols nevéhez korábbról olyan remek filmek fűződnek, mint a Fegyverek és emberek, a Take Shelter, a Mud, a Loving vagy éppen az Éjféli látomás.