Ez alkalommal 10 remek horror regény kapja a főszerepet, amelyből parádés feldolgozás sikerült, viszont a könyv változat még ezt is képes bőven felülmúlni.

William Peter Blatty: Az ördögűző

Az ördögűző szinte kétségtelenül minden idők egyik legfélelmetesebb és bőralámászósabb filmje. A történet ráadásul mondhatni egy kis igaz sztori jelleggel is bír. Az alapot azonban William Peter Blatty best seller regénye adta, amely 1971-ben jelent meg a tengerentúlon. Ebből könyvből aztán maga Blatty készítette el a film forgatókönyvét is. A lapok legalább annyira hatásosan hozzák az emberre a frászt, mint a kész film. Az ördögűző így nem csak a vásznon adott komoly lökést a horrorfilmeknek, hanem a horrorirodalom egyik ékköve és alapvetése is.

Stephen King: Az

Stephen King munkásságát aligha kell bemutatni bárkinek is. A rémtörténetek és a horror regények koronázatlan királyáról van szó, számos remek könyvvel. Talán lehetne vitatkozni azon, hogy melyik sztori a legelborultabb, de a TOP 3-ba az Az így is be kell, hogy férjen. King egyik leghosszabb történetéről van szó, így csak akkor vágj bele, hanem félsz a lapoktól, ezekből nagyon sok van. A végeredmény viszont egy káprázatos kaland, ami már két jól sikerült feldolgozást is kapott.

Neil Gaiman: Coraline

A Coraline című sztori, Henry Selick filmje elég para, pedig alapvetően egy gyerekeknek készült sztoriról, egy ifjúsági horror/fantasyről van szó. A produkció viszont piszokhatásos. Hát, még Neil Gaiman regénye. A 2002-ben megjelent könyvet mindenképpen érdemes elolvasni, hiszen számos olyan jelenetet és részletet tartalmaz, amely a filmből kimaradt.

Anne Rice: Interjú a vámpírral

Ha romantikus vámpírregény, akkor Anne Rice regénye a nyerő – nem is az Alkonyat. Rice története ugyanis a romantikus vonal mellett, azért kellően hátborzongató és hidegrázós is. Két főhősünk a vásznon is remek volt, a regényben viszont még inkább szerethetőek. Ráadásul ha belehabarodsz ebbe a regénybe, akkor Rice könyvei között bőven találsz folytatásokat.

Washington Irving: Az Álmos-völgy legendája

Irving regénye, Ichabod Crane és a Fej nélküli lovas főszereplésével nem túl tömény alkotás, ám annál izgalmasabb és a Disney feldolgozásához képest is tartogat meglepetéseket és izgalmakat. Humoros és kísérteties írás, amit mindenképpen érdemes a bakancslistádra venni.

Mary Shelley: Frankenstein

Mary Shelley története a horror egyik alapköve Egy tudományos-fantasztikus történet, amivel az akkor még nagyon fiatal író mondhatni műfajt teremtett. A történet számos feldolgozást kapott, a regény viszont mégis egy remek utazást ígér, ráadásul Victor Frankenstein és az általa megalkotott lény kapcsolata is sokkal mélyebb az írott változatban. Egy nagyon régi regényről van szó, amit ennek ellenére jó szívvel tudunk ajánlani.

Henry James: A csavar fordul egyet

Henry James története már számos feldolgozást kapott, nem olyan régen például Mike Flanagan nyúlt a sztorihoz. A regény viszont a gótikus horror műfaj egy igazi gyöngyszeme. A feldolgozások megnézése előtt erősen ajánlott a regény kiolvasása is, ha esetleg te is könyvmoly vagy!

Alvin Schwartz: Scary Stories to Tell in the Dark

Schwartz műve kakukktojás lehet a listán, hiszen amennyire tudjuk magyarul nem jelentek meg rémtörténetei. Még. Remélhetőleg azért előbb-utóbb lesz belőle fordítás, hiszen remek sztorikról van szó. Egy parádés antológia, városi legendákkal és rémisztő mesékkel. Nem meglepő, hogy Guillermo del Toro figyelmét is felkeltette a történetek megfilmesítése.

Bram Stoker: Drakula

Gótikus kastély, rémisztő vérszívók és egy szörnyvadász. Egy jó horror sztori alapvető elemei, Bram Stoker pedig remekül adagol mindent Drakula című regényében, amely a horror rajongók számára nem csak a vásznon, hanem könyv formában is alapvetés kell, hogy legyen. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a regény stílusát tekintve nem biztos, hogy a legolvasmányosabb sztori a világon, viszont számos rémisztő jelenetet és ikonikus képet fest nekünk szavakkal Stoker.

Stephen King: Ragyogás

Az Az mellett a Ragyogás is egy olyan King-regény, ami remekül sikerült. Picit olyan mintha egy hordón ülnénk, amely dinamittal van tele, ráadásul a gyújtózsinór is ég és tudjuk, hogy a robbanás elkerülhetetlen. A Ragyogás regény ráadásul sokkal, de sokkal többet ad mint Kubrick filmje.