Újabb horror sorozattal erősít a közeljövőben a Netflix. Ráadásul a széria producere James Wan lesz, az első részeket pedig Rebecca Thomas rendezi.

Érdekes koncepció mentén készülhet a Netflix egyik új horror sorozata – írja a Variety. A széria az Archive 81 címen jelenhet meg, az alapját pedig egy azonos című found footage podcast sorozat adja. A szóban forgó hangzó műsort néhány évvel Marc Sollinger és Daniel Powell indította útjára – ők a mozgóképes változaton is dolgoznak. Az elképzelt történet szerint egy levéltáros a főhősünk, akinek több száz órányi hangfelvételt kell meghallgatnia és bizonyos szalagokon egy Melody nevű nő kapja a főszerepet, egy misztikus kultusz szálai bontakoznak ki, hősünk pedig igyekszik a dolgok végére járni.

A film gyártásában az Atomic Monster, azaz James Wan produkciós cége is részt vesz, így Wan is az egyik producere lesz a végeredménynek.

Ami már biztos, hogy Rebecca Thomas vezényelheti a nyolcrészes első évad első felét, így a kezdő epizódot is. Ő lesz az a direktor, aki az élőszereplős A kis hableány sorozatot is összehozhatja, valamint korábban a Stranger Things egyik epizódját is ő rendezte.

Az Archive 81 showrunneri posztján Rebecca Sonnenshine nevét említik aki a Vámpírnaplókon és a The Boys című sorozaton is dolgozott korábban.