A 2020-as év vége sem lesz mentes az ünnepi horrorfilmektől. Ez alkalommal azokat a karácsonyi horrorfilmeket gyűjtöttük össze, amelyek még idén megjelenhetnek és a frászt hozhatják ránk.

A karácsony szelleme úgy tűnik, olykor tud igenis vad és hidegrázós lenne, elég csak az elmúlt évek és évtizedek karácsonyi horrorfilmjeire gondolni. A lista egészen impozáns, ám most nem a korábbi sikereket boncolgatnánk. Ez alkalommal azok a karácsonyi horrorfilmek kerülnek górcső alá, amelyek a 2020-as évben mutatkozhatnak be. A lista nem tartalmaz egy szakajtóra való filmet, de azért lehet belőle szemezgetni és reméljük nem is okoznak majd csalódást.

Mindenképpen fontos hozzátenni, hogy a listán szereplő filmek esetében a külföldi megjelenéseket vesszük figyelembe.

Deathcember

Az év talán legjobban várt horrorfilmje ebben a témában, amellyel korábban már mi is foglalkoztunk egy kicsit. A Deathcember már címében is meglehetősen játékos és ez a megvalósításra is jellemző. A végeredmény ugyanis 24 darab rövidfilmet tartalmaz, amelyeket tulajdonképpen adventi ablakocskák módjára „nyitogathatunk” egymás után. A sztorik között vannak könnyedebb, már-már szórakoztató darabok, de igencsak hátborzongató felvonásokra is számíthatunk. Az egyes részeket különböző rendezők készítettek, így ők is voltak kéttucatnyian, akik mind-mind különböző nézőpontból igyekeznek bemutatni az ünnepi időszakot. Természetesen nem feltétlen mindegyik történet a karácsonyt járja körül, hiszen akár a hanuka is előkerülhet, biztosítva az ünnepi hangulatot. A Deathcember a tengerentúlon 2020. november 24-től érhető el a digitális platformokon.

All The Creatures Were Stirring

David Ian McKendry és Rebekah McKendry horrorfilmje még 2018-ban készült el, de a végeredmény nem lett igazán mainstream darab, de alapvetően a fesztiválokon mutatta meg magát a végeredmény.. A tengerentúlon viszont a horrorra szakosodott Shudder figyelt fel a filmre és 2020-ra megszerezték a jogokat, hogy elérhetővé tegyék kínálatukban ezt a karácsonyi horrorfilmet. Alapvetően ezúttal is több félelmetes történetre számíthatunk, egy gyűjteményről van szó, szellemekkel, démonokkal és érdekes karakterekkel vegyítve, az egyes történet pedig a feketehumort sem mellőzik. A Shudder kínálatában 2020. november 30-től lehet csekkolni az All The Creatures Were Stirring című filmet.

Christmas Presence

James Edward Cook horror komédiája, ami Why Hide? címen is ismert a tengerentúlon szintén 2018-ban mutatkozott be először, a Newcastle-i Filmfesztiválon láthatta a közönség, majd britföldön az interneten is elérhető volt a film – a Shudder ennek a jogait is megszerezte, így az idei ünnepi időszakban az ő kínálatukat is erősíti ez a horrorfilm. A történet egy kisebb baráti társaságról szól, akik az ünnepi időszakban szállást bérelnek, ám az ünnepi mulatozás hamar katasztrófába fordul és véres rémálommá változik. Egy kisebb költségvetésű karácsony horrorfilmre kell számolni, amely november 30-án debütál a Shudder kínálatában.

The Nights Before Christmas

A The Nights Before Christmas című karácsonyi horror is egy kicsit kópé, hiszen ennek a filmnek az előzetesével már tavaly is találkozhattak a szemfülesebb horror rajongók. A sztori nem is tűnt annyira rossznak, hiszen esetünkben Mr. és Mrs. Claus amolyan Joker és Harley Quinn párost immitálva kezdenek gyilkos macska-egér játékot az FBI-al. Persze Paul Tanter horrorja is kisebb költségvetésű és egyáltalán nem A-listás cím, de a hardcore rajongók azért ezeket a darabokat is bőven tudják szeretni. Az Amazon kínálja ezt a filmet az ünnepi időszakban, illetve a tengerentúlon és az Egyesület Királyságban, ha minden igaz, DVD-s megjelenésre is lehet számítani.

Le Calendrier

Patrick Ridremont francia rendező horrorfilmjével is érdemes lehet foglalkozni. Nagyon nem ragoznánk túl a dolgot, hiszen ennek a horrornak az előzetesével már egyébként is szolgáltunk a közelmúltban és ott a történetre is bővebben kitértünk. Ha tippelni kellene, azért akár az év egyik kellemes meglepetése is lehet a végeredmény a zsáneren belül. A hírek szerint Franciaországban december 2-án várható a Le Calendrier premierje.