Lupita Nyong’o már számos alkalommal bizonyította színészi képességeit, 2019-ben pedig egy zombis horror-vígjátékot is bevállalt. A kérdés már csak az, hogy a Kis szörnyetegek képes felnőni a nagyok mellé?

Ha zombis horror-vígjátékok után kutatunk, akkor kétségtelen, hogy a Haláli hullák hajnala lesz az első számú gyanúsítottunk. A film, amelyben nem lehet csalódni ezen a téren és amelyhez hasonlót azóta se igazán sikerült alkotni. Oké, persze ott a Zombieland, bár szégyenszemre be kell vallanom sosem tartozott a No. 1. kedvencek közé az a film.

Egy szó mint száz a léc nagyon magasan van és azért a Kis szörnyetegek előzetesét elnézve nem ez a film lesz az, ami megugorhatja a színvonalat és a minőséget. Viszont nézzük egy picit a dolgok mélyére.

A történet nem túl bonyolult. Adott egy fickó, aki nem igazán az élet császára. Egy hamisítatlan zenész a fazon, aki a melót nem szereti, egyelőre gyereket se nagyon szeretne, hanem próbálja élvezni az életet. A barátnője viszont ebben nem annyira partner, így hamar kenyértörésre kerül a sor, hősünk pedig kénytelen a testvéréhez költözni. Az élet azonban ott sem fenékig tejfel, ám Dave szemlélete egy picit megváltozik, amikor megismeri unokaöccse óvó nénijét, a bájos és gyönyörű Miss Caroline-t. Dave még arra is hajlandó, hogy a csapattal tart egy vidám kis kirándulásra. A kaland valóban felejthetetlennek bizonyul, ám leginkább egy zombitámadás miatt, amely a közeli katonai támaszpontról indul hódító útjára.

Könnyed szórakozást ígér a Kis szörnyetegek, amiben az a helyzet, hogy nem is kell csalódni. Lupita Nyong’o tényleg rengeteg alkalommal csillogtatta már meg tehetségét, ez ügyben pedig itt sincs gond, remek Miss Caroline, akiért titkon talán a mi szívünk is repes egy picit. Mellette pedig Alexander Englandnél sem lóg ki a lóláb. Más kérdés, hogy Josh Gad karaktere már picit billegősebb. Néhány poén ugyan fűződik a karakterhez és nyilván a figura is megkívánta a ripacskodást, ami Gadnak tökéletesen megy, ám a karaktere hamar az ember agyára megy.

A történet mondhatni lassan, de mégis olajozottan indul el és csap át egy korrekt zombis matinéba. Ezen a téren nem igazán érheti szó a ház elejét. Abe Forsythe rendező és csapata korrekt munkát végzett, főleg a maszkmesterek. A zombik jól vannak megcsinálva és néhány belezés is belefér. Lupita Nyong’o pedig bámulatos, ahogy sárga ruhácskájában könnyedén próbálja megvédeni kis ovisait.

Az összkép tehát korrektnek nevezhető, viszont az kétségtelen, hogy a végeredmény nem tud felnőni a Haláli hullák hajnala szintjére, de igazából a Zombielandet sem körözi le. Ennek ellenére azonban helye lehet azon filmek között, amelyeket a zsáner kedvelőinek érdemes megnézniük. A végeredmény ugyanis szórakoztató, a történet nem agyafúrt ugyan és kiszámíthatatlan, de kedves és bájos, amihez kiváló kontrasztot biztosítanak a zombik. A humor is alapvetően egészen jó. Josh Gad karakterének ámokfutásait leszámítva pedig ezen a téren is elégedetten csettinthetünk. Valami talán hiányzik, amitől az igazi klasszikusok közé kerülhetne ez a darab, de egyszernézős kikapcsolódásnak tökéletesen megteszi.

Talán nem is véletlen, hogy Abe Forsythe egyik következő filmje már egy új Robotzsaru sztori lehet a pletykák szerint. Szerethető filmet készített és aranyos szkriptet írt. Persze, ha hardcore horror rajongó vagy, akkor a Kis szörnyetegek nem az a film, amit látnod kell, de minden más esetben érdemes lehet próbát tenni és csekkolni, hogy mi sül ki ebből a cuki gyerekekkel és zombikkal felturbózott Lupita Nyong’o filmből.

7/10

A film adatlapját itt találod.