Hamarosan indul az adventi naptáras időszak, amire a franciák egy egészen vérbő horrorfilmmel készülnek. A Le Calendrier előzetes elég komoly borzongást ígér.

Patrick Ridremont rendezésében készülhetett el a La Calendrier című francia misztikus horror, amely az előzetes alapján úgy tűnik olyasmi, amire érdemes lehet odafigyelni.

A történet szerint egy korábbi táncos lesz a főhősünk, aki azonban egy bénulást követően már három éve tolószékbe kényszerült. Barátai persze igyekeznek támaszt nyújtani, például Sophie is, aki a lány születésnapjára egy különleges adventi naptárat ajándékoz. A naptár azonban nem a hagyományos mindennapra egy csoki, hanem annál hátborzongatóbb olykor viszont egészen jónak tűnő meglepetéseket rejtenek ablakai.

Egy azonban biztos, főhősünk Eva élete már nem lesz többé ugyanolyan, mint korábban és meg kell küzdenie az életben maradásért.

A filmben Eugenie Derouand, Honorine Magnier és Clement Olivieri lesz látható a főbb szerepekben.

La Calendrier előzetes: