Lee Cronin rendezésében, Evil Dead Rise címmel érkezhet a közeljövőben az új Gonosz halott film. Ash ugyan hiányozni fog a sztoriból, de az új rendező azt ígéri, hogy ütős filmmel fog előrukkolni.

A napokban a Bloody Disgusting podcast műsorában, a The Boo Crew Podcastban Lee Cronin volt a vendég, akt természetesen az egyik tervezett projektjéről, az új Gonosz halott filmről is kérdeztek.

Cronin elárulta, hogy még A gyermek című horrorja kapcsán találkozott Sam Raimivel, akivel többször is találkoztak, míg az egyik utolsó meetingen vette a bátorságot és feltette Raiminek a kérdést, hogy van-e bármi terve a Gonosz halott filmekkel. Raimi úgy felelt, hogy így igaz, de egy fiatal és kreatív rendezőre volna szüksége, mire Cronin azt mondta, hogy hízelgő, hogy fiatalnak nevezi őt Raimi. Így anekdotázott az új rendező annak kapcsán, hogy miként került hozzá a projekt.

Leszögezte, hogy semmiképpen nem szeretné a korábbi filmeket majmolni. Természetesen onnét merít, de úgy hiszi, hogy a saját útját kell járnia és muszáj lesz vérfrissítést vinni a történetbe, hogy a rajongók valóban odáig legyenek érte és akár az új rajongókat is megnyerjék a franchise számára.

„Nagyon remélem, hogy nem fogom elcseszni. Biztos vagyok benne, hogy amit a végeredmény ismerős lesz, viszont kellően felfrissíti a korábbi sztorikat. A tervem az, hogy egy horror hullámvasútra ültessem a nézőt. Abszolút ez a cél. Nem akarok sok körítést, inkább egy zsigeri, szórakoztató filmet szeretnék, ami ahol kell ott bizony ijesztő. A határokat fontos, hogy jól húzzuk meg.”

Ennél sokkal többet nem is árult el, ahogy többször hangsúlyozta nem igazán árulhat el ennél komolyabb kulisszatitkokat.

Azt viszont szinte biztosra vehetjük, hogy Bruce Campbell és így Ash nem lesz ott a sztoriban, új karakterekre számíthatunk. Azt a pletykát viszont nem erősítette meg Cronin, hogy az új sztori esetleg egy városban vagy egy felhőkarcolóban játszódik majd – több madár is erről csiripelt, ám Cronin ehhez az értesüléshez nem fűzött semmit. Ergo nem is cáfolta azt.

Itt a teljes podcast műsor: