ryan-gosling-farkasember

A Universal tényleg nem tréfált, amikor A láthatatlan ember sikerét látva úgy döntöttek, hogy csak elkészítenek egy új Farkasember filmet. Leigh Whannell kapta a rendezést!

A Universal néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy új életet lehel az egykor oly sikeres szörnyeibe és egy filmes univerzumot köréjük kanyarintva megcsinálja a maga aranytojást tojó tyúkját, ami a Marvelnek és sok más franchise-nak is összejött. Nem úgy a Universalnak, a több talicskányi pénzből és Tom Cruise főszereplésével készült A múmia nem lett siker, olyannyira nem, hogy a stúdió inkább kettőt hátralépett és úgy döntöttek, hogy inkább mégsem fejlesztenek saját filmes univerzumot, de legalábbis nagyon óvatosak lesznek.

A Johnny Depp főszereplésével tervezett A láthatatlan ember sztorit például rögvest kukázták, a jogok pedig a Blumhouse-hoz, egészen pontosan Leigh Whannellhez kerültek, aki annak idején például a Fűrész-film társírója is volt, de az elmúlt években a rendezés terén is akadtak sikeres próbálkozásai. Whannell kevés pénzből, az eredeti sztorit alaposan felfrissítve képzelte el a sztorit, ami hatalmas siker lett. A Universal pedig májusban jelezte, hogy lehet ezen az úton próbálnák meg ők is a szörnyfilmeket mégis csak elkészíteni. Akkor kiderült, hogy Ryan Gosling szívesen lenne Farkasember és ötlete is van arra, hogy miként lehetne ütős a történet. A stúdió akkor Lauren Schuker Blum-t és Rebecca Angelo-t bízta meg a forgatókönyv körmölésével.

Most viszont kiderült, hogy Leigh Whannell szakértelmében is nagyon bíznak, így a rendezői feladatokat mindenképpen rábíznák, sőt a forgatókönyv elkészítésében is besegít majd a hölgyeknek, hiszen azon a fronton azért még semmi sincs véglegesítve.

Gosling elmondása szerint a végeredmény az Éjjeli féreg című filmhez lehet majd hasonló, ami azért elég biztatóan hangzik.