Tavasszal már lehetett arról hallani, hogy elkészülhet a 2001-es Másvilág remake. A projekt most a Universal égisze alatt formálódhat tovább.

Áprilisban futott be először a hír, hogy új feldolgozást kaphat Alejandro Amenábar 2001-es horror filmje, a Nicole Kidman főszereplésével készült Másvilág. Akkor a Sentient Entertainment környékén formálódott a film, most viszont a Deadline arról számolt be, hogy a Universal Pictures is részt vesz a film elkészítésében.

Az egyelőre kérdés, hogy pontosan milyen lesz a végeredmény, mennyire lesz a 2001-es változat másolata vagy milyen téren visznek bele újításokat.

A Másvilág annak idején több mint 200 millió dollárt termelt, ráadásul valóban jól sikerült film volt. A történet amúgy a második világégés után játszódott, főhősnőnk pedig egyedül nevelte gyermekeit egy viktoriánus házban. A házban azonban furcsa szabályok uralkodnak, például a belső tereket mindig félhomályban kell tartani, nem szabad úgy kinyitni egy ajtót, hogy egy mögötte lévőt nem zárnának be. A rend azonban felborul, miután új szolgálók érkeznek a házba.

Azt még nem tudni, hogy mikor futhat be a Másvilág remake, de egyelőre arról sincsenek hírek, hogy ki rendezheti a filmet és kiket láthatunk a főbb szerepekben.