A végzet őrei és a Silent Hill: Kinyilatkoztatás rendezője ez alkalommal egy zúzós akciófilmmel jelentkezik, amiben Megan Fox küzd meg a lázadókkal és egy jól szituált vérszomjas oroszlánnal!

M. J. Bassett neve ismerős lehet, ha bírod a horror filmeket. Annak idején A végzet őreivel hívta fel magára a figyelmet, ami tulajdonképpen egy egész korrekt alkotás volt. A Silent Hill: Kinyilatkoztatást persze nem tudom mennyire illik felróni neki. Nem ő az egyetlen, aki nem tudott jó játékadaptációt összehozni. Viszont ezt követően sorozatepizódok rendezésével foglalatoskodott a rendező, például az Ash vs. Evil Dead néhány részét dirigálta, de az akciódús és zúzós Válaszcsapás széria néhány felvonását is levezényelte. Ezek okán pedig érdemes lehet odafigyelni a Rogue című újdonságára is.

Alapvetően inkább egy akció-thrillert kapunk, mintsem horrort.

A történet főhőse Megan Fox karaktere lesz, aki csapatával egy mentőakciót hajt végre Afrikában, a kormányzó lányát menekítik ki a lázadók kezei közül. A feladat tulajdonképpen sikerül, a lányt kiszabadítják, ám Afrikát elhagyni nem olyan könnyű, pláne miután a menekülésben fontos szerepet játszó helikoptert kilövik. A csapatnak ráadásul nem is csak a lázadókkal és a gépfegyveres rosszfiúkkal gyűlik meg a baja, hanem egy vérszomjas oroszlán is úgy érzi, hogy mindenképpen a tápláléklánc csúcsára törne! Mondjuk a címben lévő Szimba lehet, hogy Nala, mert inkább tűnik nőstény fenevadnak.

A tengerentúlon R-es besorolást kap a Rogue, így tehát nem fog finomkodni, a Rogue előzetes pedig egészen korrekt akciókat, csuda kis robbantásokat és egy annyira nem is ótvar CGI gonosz oroszlánt ígér.

A film a tengerentúlon augusztus végén érkezik digitális formában.

Rogue előzetes:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét