Könnyen lehet, hogy nagyon közel járunk ahhoz, hogy a Warner bemutassa a Godzilla vs. Kong első előzetesét. A hétvégén ugyanis lerántották a leplet a két címszereplőről!

Az elmúlt hétvégén a CCXP nevű virtuális rendezvényen a Warner Bros. egyik 2021-es nagydobása, a Godzilla vs Kong is képviseltette magát. Adam Wingard filmjéből mondjuk nem mutattak sokat, éppen egy két-két képkockát, viszont ezen a címszereplők voltak láthatóak.

A tervek szerint 2021. május 21-én mutatkozhat be a film, ezt pedig szinte biztosra vehetjük. A napokban ugyanis a Warner Bros. bejelentette, hogy a 2021-es évben a premierjeiket egyszerre mutatják be a mozikban, valamint az HBO Max kínálatában is. Így aztán ez lesz a helyzet a Godzilla vs. Kong premierjével is. Már csak az a kérdés, hogy Magyarországon addigra elérhető lesz-e az HBO Max szolgáltatás, ez egyelőre azért kérdéses. Persze talán nem is biztos, hogy készpénznek kell vennünk, hogy a Godzilla vs. Kong is ott lesz majd az HBO Max-on. A film ugyanis nem kizárólag a Warner-é, sőt a Legendary Pictures állta a költségek 75%-át, és egyes iparági pletykák pont arról szólnak, hogy a másik stúdiónál nem feltétlen örülnek annak, hogy a Godzilla vs. Kong és a Dűne is egyszerre debütál a mozikban és az HBO Max-on. Habár a Legendary nem erősítette meg, de benne van, hogy jogi lépéseket is fontolgatnak, hiszen a Warner a saját bejelentése előtt őket egyáltalán nem kérdezte meg erről.

A történetről túl sokat még nem tudni, de az biztosra vehető, hogy a két gigászi lény feszül majd egymásnak.