Folytatódott a háború előkészülete és ugyan kicsit lassú a folyamat, mégis igazán nagy lökést adott neki az aktuális epizód. Több karakter is nagy változáson ment keresztül, már az elmúlt időszakhoz képest. Nagy kár, hogy az igazi kiteljesedésre már nem igazán jut idő ebben az évadban.

Miután múlthéten Rick és Michonne VIP jegyet kapott a vidámparkba, most újra a Királyság mindennapjaiba kaptunk betekintést. Látszólag minden remekül működik, de érezhető a feszültség. Az is nyilvánvaló volt, hogy Richard nem mond le csak úgy arról, hogy felnyissa a király szemét. Bármit képes beáldozni a Királyság fennmaradásáért, beleértve saját életét is. Csak hát túlontúl meggondolatlan.

De az írók megint húztak egy jót, alaposan eltérve a képregénytől, és ezért nálam jár a csillagos ötös. Attól függetlenül, hogy Richard meggondolatlanul cselekedett, és ez Benjamin életébe került, én kamáztam a figuráját. Persze a csóró kissrácot is. Előkészített Richard mindent, ami ahhoz volt szükséges, hogy feláldozhassa az életét, csak azzal nem számolt, hogy a Megmentők nem tartják a szavukat. Persze, ez leginkább annak a hosszú hajú gyökérnek volt, köszönhető, aki már csak azért sem Richard-ot lőtte le, hanem Benjamin-t.

Ez kellett ahhoz, hogy a megtört elméjű, kissé pszichopata Morgan újra visszatérjen. Ez kellett ahhoz, hogy bár eddig igyekezett meggyőzni magát arról, hogy elkerülhető a harc, most puszta kézzel egyesével szeretné levadászni a Megmentőket. Miután rájön, hogy mi is történt valójában, Richard igyekszik meggyőzni őt, hogy fel kell használniuk Benjamin halálát és szép lassan a újra a Megmentők bizalmába kell férkőzni. Aztán támadni.

Morgan ezt az eseményt kicsit felgyorsítja, és a Megmentők szeme láttára, nemes egyszerűséggel megfojtja a kormányzó hasonmást. Szemlátomást ezen még ők is meglepődnek, de a bizalom az tuti visszaállt.

Morgan visszatért. Talán kevésbé kattos, mint mielőtt belebotlott a sajtkészítőbe, de bosszúszomját mi sem bizonyíthatná jobban, hogy beavatja Carolt abba, hogy mi is történt Alexandriába. Ezt is minden valószínűséggel, a háború kirobbanása érdekében teszi, illetve azért, mert tudja, hogy Carol fegyvert fog fogni, és ő a Királyt is meg tudja erről győzni. Bár Ezékielt nem igazán kellett győzködni, már ő is döntött. Szóval elkönyvelhetjük, hogy Richard így, vagy úgy, de elérte célját az áldozatokkal.

Az van, hogy a The Walking Dead egyre karakánabb epizódokkal támad, Már ami a sztorit illeti. Sorról sorra, olyan epizód érkezik, ami igazán befolyásolja a történet alakulását, és tudjátok, mit? Lennie James élete alakítását hozta. Szerintem, sokunk nevében beszélek, ha azt mondom, konkrétan utáltuk. Most viszont.. le a kalappal. Nem szoktam kérdést feldobni, de érdekelne, mit szólsz Morgan-hez? Ne feledd, két nagy harcost nyert most Alexandria.

Véleményem szerint, ahogy már az elején is írtam, remekül felépítették a háború felé vezető utat az írók, csak a tempó lassú kicsit. Igaz, ennek az epizódnak pont szentelhettek volna kicsivel hosszabb játékidőt. A végére kicsit besűrűsödtek a történések, és nem bántam volna, ha kicsit bővebben kapunk például a Carol, Morgan párbeszédből. Tudom, sokan már epét hánynak a hosszú párbeszédektől, de szerintem ez hozzá tartozik ehhez a sorozathoz. Ezektől épül fel olyan jól. Illetve ezektől is.

Na, meg annak is örültem volna, ha Morgan csak azután temeti el Richard-ot, miután levadássza azt a majmot, akit a Megmentők hazazavartak maguk közül. De ami késik, nem múlik, és még tuti faszolni fog a kis köcsög. Remélhetőleg Morgan letolja a torkán azt a botot.

Jövőhéten az Amazonoké a képernyő, Rosita és Sasha magánakcióját követhetjük majd figyelemmel. Nekik hála, várhatóan, jóval kevesebb idejük lesz Rick-éknek a háborúra való készülődésre. Nyilvánvaló, hogy nem fognak sikerrel járni, és hát a hazaiak ennek hála könnyen rákerülhetnek a szopóágra.

Folytatás jövőhét hétfő, 22:00 Fox. Addig pedig olvasgassátok a hazai The Walking Dead rajongói oldalt a Facebookon.