Vonat Busanba – Zombi expressz (2016)

Korábban már kiderült, hogy James Wan producerként felügyelheti a projektet, most pedig az is eldőlt, hogy kirendezheti a filmet!

Nem is volt olyan régen 2016, amikor bemutatkozott az első dél-koreai zombis film, a Vonat Busanba. A végeredmény néhány év múlva hozzánk is eljutott hivatalosan és elég komoly siker volt – hazájában pedig szinte irgalmatlan. Nem csoda, hogy időközben a Halálos iram-filmekbe oltott folytatás is elkészülhetett.

Azt pedig már 2016-ban tudni lehetett, hogy a filmnek elkészülhet az amerikai remakeje is. A tengerentúlon ugyanis inkább ezt a megoldást szereti a közönség, mintsem, az eredeti produkciókat. Nem meglepő, vélhetően hosszú percekig tudnánk sorolni ázsiai horrorfilmeket, amelyek megkapták az amerikai feldolgozásaikat.

Az elmúlt években viszont nem sokat nőtt a fű a projekt körül, nem rég csupán az derült ki, hogy James Wan is rajta tartja majd a szemét a munkánk. Viszont itt meg is állt az információáradat.

A napokban azonban a Deadline arról számolt be, hogy a stúdió megtalálta a megfelelő rendezőt a projekt élére, Timo Tjahjanto személyében. Az ő nevéhez köthető az egyébként betyár jól sikerült Az éjszaka eljön értünk, de korábbról olyan alkotásokhoz is volt köze, mint a Headshot, a V/H/S 2. antológia Safe Haven című része vagy a Macabre.

Így aztán egészen biztatónak nevezhetőek eddig az elképzelések. Az még egyelőre kérdés, hogy mennyiben igyekszik majd megújítani az eredeti történetet vagy egy az egyben kopírozni fogják a dél-koreai filmet. Ez utóbbi azért rendesen meglepne minket.